2017. jan 13.

A művészetet csak megszállottan lehet csinálni

írta: Longmusicproduction
A művészetet csak megszállottan lehet csinálni

 

szabolcs1.jpgA gyerekkori legó felnőtt változata a végeláthatatlan formarendszerek játékos burjánzása, a vonal motívuma által szabott terek soha véget nem érő variációi. Hiszen a forma minden irányba folytatható(akár kiléptetve a térbe), de szigorát olykor spaklival fröcsögtetett gesztusok oldják. Bátorfi Szabolcs képzőművész alkotó-és életterében jártam, ahol a korábbi és jelen munkák halma között ülve mesélt a jótékony megszállottság történetéről...

Beszéljünk a kezdetekről. Hogyan indult a művészi pályád?

Tulajdonképp gyerekkorom óta állandóan járt a kezem, firkálgattam vagy gyurmáztam. Később apám kezdett foglalkozni velem, lerakott elém egy vázát vagy a kalapját, hogy rajzoljam le, majd korrigált. Aztán bekerültem egy művésztelepre, és ott kezdtek el rám figyelni a tanárok, '86-tól '94-ig minden nyáron két héten át ott voltam. Nyolcadikos koromban részt vettem a Pajtás újság egyik rajzpályázatán, amin egy táborozást nyertem, ez szintén jó visszajelzés volt.
A művésztelepen megismerkedtem Gulyás Gyula szobrásszal, és az ő támogatása volt, ami a művészpályára tett. 20 évesen kerültem fel Budapestre, az ő műtermébe és szabadiskolákba jártam, ez volt a képzés. Az első kiállításom a Kálvin téri aluljáró Libri könyvesboltjában volt, amitől nagyon boldog voltam.

szabolcs6.jpg

Beszéljünk egy picit arról, hogyan alakultak a stílusaid és a témák...

Volt a figurális korszak, amikor istenítettem a görög szobrászatot és el se tudtam volna képzelni olyasmit, amiket ma csinálok. Nyilván a művésztelep hatása is volt, hogy elkezdtem tollakat rajzolni pasztellel vagy ceruzával, hogy finomodjon a kézmozgásom, később maga a vonal vált lényegessé. A vonal számomra mindig domináns szerepet töltött be, a formák körvonalai hol szigorodnak, hol lazulnak, az általuk határolt területet pedig kitöltöm színekkel vagy valamilyen struktúrával.

És miért vált fontossá a vonal motívuma?

Ez egyszerűen jött. A grafikákból indult, aztán jött a geometria, kollázsok és rajzok voltak az első konstruktív munkák, szigorú négyzetek struktúrákba összerendezve. Gyakorlatilag egymást váltja a geometrikus és absztrakt világ, ami hangulattól is függ. Alapvetően szerintem a művészet emóciókról szól, nem szabad belemenni a gépies tudatosságba.

Van olyan művész vagy stílusirányzat, ami hatással volt rád?

Kezdetben az antik szobrászat, később az orosz avantgarde.

A másik irány, amit láthatunk, a gesztusokból álló képek...

Ott kevesebb a tudatosság, de azért itt is van komponálás a látszólagos káosz mögött.

Érdekes, hogy az egyik stílusod nagyon szigorú, a másik meg teljesen az ellenkezője...

Amikor nem látom a továbblépést egy bizonyos témarendszerben, akkor pihentetésképp kilépek a megszokott komfortzónából, és elkezdek mást csinálni. Akkor az előző leülepszik, és lehet, hogy később visszalépek hozzá, és egy friss szemmel kezdek bele újra. Van téma, amit mondjuk hat év után folytatok.

szabolcs5.jpg

Akkor ez azt jelenti, bármikor bejöhet egy új irány...

Persze, sőt, erre várok.

Most hol tartasz ebben?

Most a gesztusoknál tartok, de motoszkál a fejemben a konstruktív irány térbeli megvalósítása is. Ezt még össze kell rakni fejben, illetve komolyabb beruházást igényel, mivel a szobrászat költségesebb.

Akkor végül is a kezdeti próbálkozások óta mostanáig egyáltalán nem is voltak szobraid. Nem érezted a hiányát?

De igen, mindig láttam, hogy ennek van térbeli folytatása. Az egész egy játék...

Miközben azt mondtad, a művészetet csak megszállottan lehet csinálni...

Az igaz, tehát ez nem kizáró ok. Amikor csinálja az ember, kizárja magából a külvilágot, és mint az őrült dolgozik. Minden egyéb harmadlagos. Azt szoktam mondani, hogy ott dől el, hogy valaki művész lesz-e, hogy a pénzéből inkább festéket vesz vagy kiflit. Amikor azt mondja, a festéket veszi meg, akkor azt mondom, ebből már lesz valami. Én is voltam így sokszor.

Az is lehet egyfajta megszállottság, hogy te kitalálsz egy gondolatkört, mint mondjuk a vonal, amelyek soha véget nem érő munkáknak tűnnek...

Ezek az úgymond panelrendszerek egymásba építhetők és, ha melléjük teszel egy másik képet vagy kiveszel egy elemet belőle, fel tudod építeni a következő képet. A legóhoz hasonlítanám, ami gyerekkorom meghatározó élménye volt.

/2016. október/

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

Elmélkedő