A szocialista kultúrpolitika az absztrakt művészetet a '60-as évek elején ideológiai ellenségnek tekintette, így az az új nemzedék számára tiltott művészet volt a '60-as évek derekáig. A művészettörténet sokat elemezte már a '60-as évek évek végének nagy csoportos kiállításain (Stúdió, IPARTERV, Szürenon) testet öltő progresszív képzőművészeti irányzatokat. Bánki Ákos Tiltott absztraktok (2018) című dokumentumfilmje  megszólaltatja az '50-es években pályájukat kezdő, az absztrakt művészeti formákkal akkor még titokban kísérletező alkotókat, rekonstruálva a fél évszázaddal ezelőtt történteket.

1956. Amerika nemcsak Marilyn Monroe-ért és Elvis Presley-ért rajong.
A múzeumok és galériák kiállítótereit megtöltik az új festészeti irányzat, az absztrakt expresszionizmus képei. Jackson Pollock és Mark Rothko festményei az individualizmust, demokráciát hirdetik. Egy kis ország Közép-Kelet-Európában pedig éppen ekkor vívja harcát a szabadságért. 1948 második felében – a totális politikai és gazdasági hatalom megszerzése után – az MDP beindította a kulturális élet teljes körű államosításának a programját. 1949 második felében megkezdődött a sztálinista művészetpolitikát megvalósító „kulturális forradalom”. A könyvesboltok polcairól 1948 után eltűnnek a nyugati könyvek. Voltak azonban, akiknek nem lehetett megtiltani a szabad gondolkodást.
A tiltott absztrakt című művészettörténeti témájú ismeretterjesztő film a magyarországi absztrakt festészet 1956 és 1968 közötti időszakáról szól, azon belül is a Zuglói Körről, mely köré a huszadik századi magyar képzőművészet ma is élő legnagyobb alakjai, mint Molnár Sándor, Bak Imre, Nádler István és Deim Pál tartoztak.

Az absztrakt festészet idehaza ugyanabban az időben jelent meg, mint Európában, és mesterei az európai mesterekkel egy színvonalon alkottak, az itthoni politikai vezetés azonban soha nem nézte jó szemmel e polgári művészetet. A második világháborút követő időkben az Európai Iskola tagjai, mint Kassák Lajos, Korniss Dezső, Gyarmathy Tihamér, valamint Lossonczy Tamás, még Picasso és Matisse párizsi műtermeiben láthatta és tanulhatta az európai festészet modern irányzatát. 1949 után azonban ez az alkotói szabadság megszűnt, az absztrakt festőket zárt ajtók mögé kényszerítették. Az új generációnak elölről és önerejéből kellett kezdenie mindent.
A filmben megszólaló festők indulásukról vallanak egy szürke korban, saját élményeiken keresztül ’56-ról, és arról, hogy a szocialista realista művészetpolitika idején hogyan sikerült megszerezniük a számukra szabadságot jelentő festészeti tudást. A főiskolai mesterek sem a 20. századi modern művészet, sem a kortárs egyetemes művészet értékeit, eredményeit nem tanítják, nem mutatják meg a növendékeiknek, sőt minden eszközzel igyekeznek megakadályozni ezek megismerését. Az egyetemes művészet jelenétől a most felnövő festőgenerációt megfosztják. A fiataloknak titokban kell a modern művészet állomásait végigkísérletezni.

A film központi alakja Molnár Sándor, aki az egyetemi évek alatt megalapítva a Zuglói Kört, szellemi vezetője lett kortársainak. A fiatal, Zuglói Körhöz tartozó festők lelkében saját igazságuk lángol. Az ő festészeti realizmusuk más, mint a mestereik által elvárt szocialista realizmus. A fiatalok az általuk hazugnak vélt doktrínákkal szemben saját művészetfilozófiájukat fogalmazzák a négy fal között, könyveket csempésznek, és fordítanak le titokban. Kiállításokat szerveznek, melyeket rendre betiltanak. Majd mikor 1963-ban a légkör megenyhül, szinte rongyosan, éhezve utazzák be a nyugatot, hogy végre láthassák az addig csak fekete-fehérben ismert képeket és beszippantsák a szabadság levegőjét.
A Tiltott absztraktok című film arra a feladatra vállalkozik, hogy személyes történeteken és életutakon keresztül bemutassa egy nemzedék erkölcsi választását, e művészeti ág mögött rejlő hitét a szabadságban és autonómiában.

/ Forrás: tiltottabsztraktok /