Sokszor mondjuk, hogy csak a megfelelő kérdéseket feltéve kaphatunk megfelelő válaszokat. De lehet-e életfilozófia a kérdések keresése? Úgy gondolom, igen.
Pár napja egy műterem-látogatással egybekötött beszélgetésre voltam hivatalos a Munkácsy-díjas szobrászművész, Kalmár János otthonába. Utam Óbuda -egy építkezéstől eltekintve- talán legbékésebb részére vezetett, ideális környezet ez az alkotáshoz.

Úgy gondoltam ahhoz, hogy megértsek egy életművet, először a művészt kell megértenem. Megismernem a világképét, látásmódját, a motivációi mögé látnom, vagyis benézni minden olyan függöny mögé, ahová kevesek jutnak be. Eszembe sem jutott volna tehát szokásos interjú-procedúra keretében kínpadra feszíteni őt, inkább csak egy beszélgetésre vágytam ott, ahol születik minden.

Merthogy az udvar és a lakás egyben a hely, ahol az alkotások készülnek. Eleinte talán zavarban is voltam a szokatlan környezettől, hiszen az udvar és a helyiségek minden pontját szobrok borítják, és persze a művész órákig tudna beszélni minden darabról. Mert itt mindennek megvan a maga története, még a használati tárgyaké is- Kalmár szerint egyébként ez adja a lakás különleges atmoszféráját. Legyen egy üvegpohár vagy egy míves kialakítású villa a piacról, minden az igényesség előtt tiszteleg.

Ahogy kiléptünk az udvarra, a rengeteg korábbi szobor mellett megismerkedtem a Lelki gravitáció sorozat legújabb tagjaival, melyekből kiállítás nyílik szeptember 8-án, a Fugában.
A sorozat egyik érdekessége, hogy tagjai az úgynevezett geopolimer anyaggal készültek, amit a művész saját maga kevert ki. A hosszú kísérletezés eredményeképp létrejött anyag gyorsabb munkát tesz lehetővé, és minden eddiginél nagyobb alkotói szabadságot nyújt a művésznek.

„Annyira esetleges, ugyanakkor közvetíti azt az energiát...”

Talán ennek a szabadságnak köszönhető az is, hogy a szobrok egyre nagyobbak, az udvaron közel három méteres darabok mellett sétáltunk. 

Közelebb lépve hozzájuk pedig látható az anyag érdekes hullámzása, ami szintén jelentőséggel bír a szobrász számára. Az érzékeny anyag illik az érzékeny megfogalmazású alkotásokhoz, és persze a készítőjükhöz is.
Ami mindig érdekelt, hogy mit él át egy művész alkotás közben és milyen motivációk mozgatják egy új munka elindulását. Emellett persze beszélgettünk az emberekről is, akik szintén különféle motivációkkal rendelkeznek és különböző elvárásokat cipelve lépnek be akár egy galériába, hogy megtaláljanak valamit.

„Az embereket az érdekli, amiben hiányt szenvednek”

Útkeresésük során pedig-melynek célja nem ritkán saját maguk megtalálása- a válaszok mellett újabb kérdésekkel gazdagodnak. Ez a folyamat maga a fejlődés. És, hogy mi a művészet szerepe mindebben? Kalmár János szerint a művészet feladata választ találni és segíteni a megfelelő kérdések megfogalmazását.

Az életutakról beszélgetve eszembe jutott a kérdés, vajon ő gondolkozott-e azon, hogy másba fogjon. Válaszul egy kis maszkot akasztott le a falról, amit még gyerekként készített, így az első munkái egyike volt. Igen, ő azon szerencsések közé tartozik, akik a kezdetektől érzik tehetségüket valamihez és indulnak el a megvalósítás útján, ami maga a játék és a szenvedély.

Sokat beszéltünk erről a játékról és a kísérletezésről, melyek mind e folyamat részét képezik, és amit-ahogy az alkotó mondja-csak abbahagyni lehetne, befejezni soha.
Minden mű egy út része, melyen a művész új problémákkal vagy kérdésekkel szembesül, hogy azokból kiindulva kezdjen új munkákba. A folyamat célja pedig az örökös tanuláson kívül egy párbeszéd elindítása, melynek csatornája maga a műalkotás, befogadója a közönség, akik az egyéni értelmezések útján szintén tanulnak valamit.

És, ha már párbeszéd, érdemes szót ejteni a 8-án nyíló kiállítás megnyitójáról is, amit a szervezők és a művész emberközelivé és egyben játékossá is tesz, félretéve a hagyományos „megnyitó-modellt”. A látogatókat zene fogadja a megnyitó kezdetén, mozgásuktól függően pedig többször is megszólalnak majd Dóra Attila kompozíciói a térben, melyet a Kalmár János szobraiból kiemelt grafikai motívumokkal festett vásznak tesznek izgalmassá.

Feltöltődve jöttem el a házból és szálltam buszra, hogy gondolatban máris rendezni kezdjek fotókat és emlékezetes mondatokat. Bízom benne, hogy sokan jönnek majd el- velem együtt-a kiállítás megnyitójára és, hogy nem félnek majd feltenni a bennük felmerülő kérdéseket...

_______________________________________________________________

Készült Kalmár János "Lelki gravitáció" című kiállítása elé, melyet a Fugában láthattunk 2015-ben.