Amikor a stúdió 15 évvel ezelőtt elindult, főként koncertfilmekkel igyekezett bemutatni olyan perifériára szorult műfajokat, mint a jazz és a kortárs zene.
A profil később a képzőművészettel bővült, de persze a kötődés a zenéhez megmaradt.

Munkánkat a megismert alkotók mellett természetesen mi magunk is színesítjük, a csapat minden tagja hozzátesz valamit az egyre bővülő körhöz, melyben olykor a kezdetekhez is visszakacsintunk.
Újra zene, újra jazz, ezúttal másként.

Pawel Karnowskival két évvel ezelőtt találkoztam először. Egy kiállítást installáltam egy galéria csapatában, mikor észrevettem a szobrokat fotózó férfit, akiről persze semmit nem tudtam.

Amikor megpróbáltam szóba elegyedni vele, kiderült, hogy nem beszéli jól a magyar nyelvet, és csak később tudtam meg, hogy személyében egy lengyel jazzfotográfust ismertem meg.

Úgy gondoltam hát-egy évvel később-, jó alanya lehet egy újabb Műábrándnak, egyrészt a lengyel művészet újabb alakjaként, másrészt természetesen azért, mert mindannyian értékesnek találtuk, amit csinál. Újra felvettem vele a kapcsolatot és interjút szerveztem a lakásába, ahol örömmel fogadott minket.

Mivel szeretjük, ha a beszélgetés minél kötetlenebb, hogy az alany szabadon elmerülhessen saját gondolataiba, engedtük azt is, hogy egy pohár bort magához véve telepedjen a kanapéra és meséljen kapcsolatáról a fotózással és saját életével, munkájával.
Mivel anyagunkat a Duna TV Lengyel Nemzetiségi műsorába szántuk arra kértük Pawelt, hogy lengyelül beszéljen-csak néhány instrukcióval láttuk el-, és persze ő örömmel tett eleget ennek.