Hogy Bátorfi Szabolcs hogyan jutott el a görög antik szobrászattól, Salvador Dali cifra szürrealizmusán keresztül, az orosz-szovjet avantgard képzőművészeten át, az összetéveszthetetlen vidáman-vad konkrét művészetéhez, én azt biztosan megmondani nem tudom, de kísérletet teszek rá.

Azt sem tudom pontosan rekonstruálni, h mikor és hol találkoztam először e művekkel, de az biztos, h kortárs konkrét csoportos kiállításokon, többek között Baráth Bálint, Fábián Zoltán, Halmi-Horváth István, Szlabey Zoltán műveinek társaságában, tehát létezik egy művészcsoport - ők még nem definiálták így magukat, ezt csak én teszem, - ami mind formai, de leginkább szellemi hasonlósága okán körvonalazódik. A konkrét művészet a világ megismerhetőségének illúziójába vetett hit elvesztésével párhuzamosan született meg, lételméleti kérdések hívták életre, a világ megismerhetetlen, már csak a rendszereket, struktúrákat vizsgálhatjuk, semmi kézzelfoghatót nem tudunk megragadni. Bátorfi Szabolcs ennek a vonulatnak az életközelibb, már-már dekoratív - ezt nem pejoratív értelemben használom - képviselője, egyértelműen absztrakt megközelítésben.

Bátorfi Szabolcs a képzőművészet több műfajában alkot, technikailag is igen sokszínű, akril képek, kollázsok, digitális printek, vegyes technikájú munkák egyaránt megtalálhatók munkásságában. Műveinek két fő formája a négyzet és a kör, hol együtt, hol külön-külön van jelen, és sorozatokba, szekvenciákba rendeződnek. Élénk színeket használ, kedvence a sárga - a legboldogabb és legspirituálisabb szín. Általában több rétegben viszi fel a festéket. A kör a legvidámabb, legszakrálisabb és legtökéletesebb mértani forma, a kör szimbolikája végigkíséri az egész emberi kultúrát. A négyzet szintén erős jelentéssel bíró mértani forma, gondoljunk csak Kazimir Malevicsre, aki az első utolsó festményt festette, és az egész addigi művészettörténetét egy négyzetbe sűrítette, ezzel új időszámítást vezetve be a művészettörténetbe. Bátorfi Szabolcs sűrűn komponálja egységbe a kört és a négyzetet, az ókor óta foglalkoztatja e kérdés az emberiséget, Arhimédesztől Gausson át a végtelenségig sorolhatnám a neveket.

Bátorfi Szabolcs 2015 nyarán Milánó  mellett részt vett egy csoportos kiállításon, mely a fraktál konvergencia címet viselte. Képeinek jelentős része kapcsolatba hozható a fraktálokkal. A fraktál eredeti jelentése: törött, töredezett, a fraktál egy alakzat, amely olyan részekből áll, h minden egyes rész az egészhez nagyon hasonló, kicsinyített másolat. Festményei sokszor pixeleket is idéznek, a pixel pontot, monitornál képpontot jelent, egy pixel az a legkisebb egység, amit egy monitor még meg tud jeleníteni, tehát a pixel a digitális világra való utalás is.

Festményei jelentős része, főleg ahol a kör forma dominál, a repülés, lebegés érzetét keltik, ugyanakkor látszólag ellentmondva ennek a horror vacui, tehát az irtózás az űrtől is jellemző képeire, a képfelületet legtöbb esetben teljesen kitölti. Ez a látszólagos ellentmondás adja képei sajátos dinamikáját.

E kiállítást beharangozó szöveg Bátorfi Szabolcs megszállottságáról ír, h eszméletvesztésig, kényszeresen alkot. A művészet kényszer, és e kényszert elsősorban az ismételtségen érhetjük tetten. Kubler írta, idézem: "Egyetlen formai szekvencia sem lehet igazán teljes, még akkor sem, ha már minden megoldási lehetőséget következetes sorozatokban tökéletesen ki is aknáztak. Mindig lehetőség van arra, h bármely problémát az új körülmények között felülvizsgáljanak."Az ismétlés önmagunk és a világ megismerésének legfontosabb eszköze, maga a művészet is ismétlés, ahogy Deleuze Platónnal szemben állítja: a műalkotás nem alacsonyabb rendű utánzás, hanem a legmagasabb rendű ismétlés, a művészetben megjelenik minden dolog alapvető létmódja, az ismételtség.

Bár e művészet nem figurális, ha akarom látok benne figurákat, gondolom ez már egyéni érzékenység kérdése. Viszont úgy vagyok vele mint Alan Green angol festő: a tisztán festői eszközökkel létrehozott kép nagyobb eséllyel válhat a való világ részévé, mint a külvilágot reprodukáló alkotás, tehát próbálom elkerülni, h olyat is lássak, ami emlékeztet a külvilágra.

Bátorfi Szabolcs eredetileg szobrászattal foglalkozott, mint említettem, az antik szobrászat bűvöletében élt. Most egy kisplasztikáját láthatjuk a kiállításon, melynek a kör a témája, tetten érhetjük művésztársai - Fajó János, Kovács Tamás - hatását. A szobrászat pénz és hely igényes műfaj, így sokkal nehezebb megteremteni az alkotáshoz szükséges feltételeket, mint a festészet vagy grafika esetében. Malevics mondta: a gyakorlati élet mint hazátlan vagabund minden művészi formába behatol, és nem a formák létokának, hanem létük céljának tekinti önmagát.

Az antik görög szobrászat a tökéletességről, a tökéletes arányokról, és az ember felfedezéséről szól. A szürrealizmus - és főleg Salvador Dali - a legindividualistább, legszubjektívebb irányzat, képzelgéseivel, álmaival és eksztatikus élményeivel. Ennek tökéletes ellentéte - ennél nagyobb ellentét el sem képzelhető - az orosz konstruktivizmus és szuprematizmus mely a leginkább társadalmilag elkötelezett és kollektivista művészet a művészettörténetben, és a konkrét művészet fő eredője a holland de Stijl mellett. Orosz részről egy dinamikus, forradalmi művészet, melyet forradalmi azaz proletár társadalom teremthet, holland részről egy statikus, fegyelmezett, rendteremtő művészet, mely burzsoá szellemiségű. Bátorfi Szabolcs ezt az utat járta be, de még folytatom:  A konkrét/absztrakt kortárs művészet hivatkozási alapja nagyrészt az orosz avantgard művészet, főleg Malevics, ritkán hallom, h egy művész Mondriánra hivatkozna, viszont a társadalmilag elkötelezett, kollektivista, proletár, forradalmi részétől teljesen lecsupaszítva hivatkoznak rá. Távol áll tőlem, h programadó legyek, így most befejezem és a kiállítást megnyitom.

/2018. 11. 24./