A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó Hatalom így szólt:

Rád bízok minden embert külön,kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg,senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel,amitmagadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.

Hamvas Béla

Teljesüljön az, ami elhatároztatott. Higgyenek ők is és nevessenek saját szenvedélyeiken, hiszen az, amit ők szenvedélynek neveznek, valójában nem lelki energia, hanem csak a lélek és a külvilág közötti súrlódás. De a legfőbb, hogy higgyenek magukban. Legyenek gyámoltalanok akár a gyermekek, mivel a gyengeség nagy, az erő pedig hitvány. Mikor az ember születik, gyenge és rugalmas, mikor haldoklik, erős és kemény. Mikor a fa nő gyenge és rugalmas, mikor száraz és merev, haldoklik. A keménység és az erő a halál kísérői, a rugalmasság és a gyengeség a lét frissességét fejezik ki, ezért nem győzhet az, ami megszilárdult.

Tarkovszkij: Stalker

Az út a léleké, mely időtlen és örökkévaló. Az foglalkoztat, amiben időtlen értéket találok. Ami vezet, az a hitem. Ami meghatároz engem, az felelősség, szolgálat, elkötelezettség, változás, élmény, pillanat, kiszámíthatatlanság, jelenlét, elmúlás, öröm, hordalék,tapasztalat, tanulság, emlékezet,elengedés, hála, felismerés, köszönet, odaadás, figyelem, várakozás, kérdés,nyitottság.

Az út megértéséhez vezet. Egy lépéssel a tökéletesség felé. Lélekben fázni a magány, a kiúttalanság jele.Értetlenségéből fakad, mint a félelem és az agresszió. Így nem lehetek összhangban sem magammal sem másokkal.Az úton csak önmagam nem hagyom el.Minden átértékelődik a következő pillanatban. Minden nap újra kell értenem mindent, amit aszerint látok, ahogy bennem létezik.

Követem a hitem, bár nemkívánok harcolni,vagy szenvedni. Jobbára szemlélni, szeretni és megérteni odaadással.Szeretném elfogadni a világom, s benne magamat. Megélni a pillanatok teljességét, örömét és változását. Időtlen értékeiben múltam, jelenem és jövőm is benne van.

A helyzet amiben élek folyamatosan változik. Amit szemlélek kívülrőlés belülről is másnak mutatkozik.Ahogy Marleau-Ponty elemzi, csak egymás pillantásán keresztül igazolódhatunk, mások előtt válhatunk csak igazzá. Viszonyulás nélkül, önmagunkban, nem létezünk. Ezért mindig itt és most történik és múlik az életem. Ez átmeneti, közbeeső állapot, mely nyitva marad minden pillanatban. Múltam és megnyilvánulatlan jövőm közötti távolság. Mindkettő része, mégis független.Összegyűlt, megélt értékek és a megnyilvánulatlan közé eső szakasz, rész. Következménye, részeredménye eddigi életemnek. Múltam és jelenem együtt írja a jövőm.Mindez folyamatosan hangzó hangköz,kifejezhető rezonancia, szünet és ünnep számomra, melyben múltam, jelenem és jövőm együtt létezik. Megélni egy pillanatotcsaka lélek természete szerint érdemes. Megélni a függetlenség érzését, kötöttségek és vágyak ideje nélkül, ahol minden egyszerre létezik és találkozik.  Az időtlenség megélése ez, mely elengedéstől, ez pedig a megértéstől függ.Ez a lélekjelenlét természete. Minden a jelen pillanatban dől el. Akitörölhetetlen múltnem írhatja felül sem a pillanatunkat, sem a jövőnklehetőségét.A megélt pillanat megértése a múlt megértésétől függ.Ellentmondás a kettő között értetlenségből adódik.

(…)a stílus megkötözi a gondolatot (…) a lélekjelenlét a jövendő kivonata (…) Hiszen előjelek, sejtelmek figyelmeztetések úgy járják át szervezetünket éjjel-nappal, mint a hullámverés. (…) A kezdődő nap minden reggel mint frissen vasalt ing fekszik ágyunkon;  a tiszta jóslatnak ez a mindennél finomabb, mindennél sűrűbb szövete úgy áll rajtunk, mintha rank öntötték volna. A következő huszonnégy óra szerencséje azon múlik, hogy ébredéskor magunkra tudjuk-e ölteni.”

Walter Benjamin: Egyirányú utca – fordította Márton László

Az üresség érzése a szemlélődés kezdete, melyben nem akarok sem elérni, sem megtartani semmit. Nem tartozom sehova, része vagyok a pillanatnak. Felelős vagyok érte. Számomra ez önvizsgálat, önpusztítás és önformálás, mely folyamatban a szobor időtlenné válik ott, ahol született.

A múlt és a jelen a narratívában van jelen. A Proust-i önkéntelen emlékezetés a jelenlét Cézanne-i érzete formál bennem egy időtlen alakot. Érzetek párosulnak múltból, jelenből,az események időbeni, helyszínhez kötött történéseitől függetlenül. Nincs közük az emlékezéshez, egyik sem absztrakt,narratív vagy illusztratív, nem logikus, nem vezethető vissza sem múltra, sem jelenre.Közös jelenlétükbőlszületik egy önmagában álló alak, mely intuitív ismeretem eredménye.Megértenem őt csak változásaiban tudom. Az örök érvényű, egyidejű, örökléttel teljes élet lenyomata jelenik meg bennem. Az idő nem létezik, csak a jelen pillanat. Semmi sem volt, semmi sem lesz.Mindennek jelenléte van. Azért történnek a dolgokegymás után, hogy megélhessüka pillanatot.Leibnitz szerint az idő fogalma az események egymást követő rendjét fejezi ki.

(...) A nagyok szemében csekélyebb súlyuk van a befejezett műveknek, mint ama fragmentumoknak, melyek végig kísérik munkájukat az egész életen át. Hiszen csak a gyengébbek, a szétszórtabbak lelik felülmúlhatatlan örömüket a lezárásban, s érzik ezáltal kegyelemből visszanyerve az életet.

(...)Ezekben a napokban senkinek sem szabad abba kapaszkodnia amit „tud”. Improvizációban rejlik az erő. Minden döntő csapást bal kézzel mér az ember.

Walter Benjamin: Egyirányú utca – fordította Márton László 

A pillanatom általamképzett tér, okozat. Nekem fent van a mélység és lent a föld. Benne létezni a felismerés képességével lehet, mely az út megismerése, amit járnom kell, amit a hitem hordoz. Számomra a lélek útja örök. A test változó tükör. Minden pillanatban saját csapdámba esem, köröket járok körbe és körbe, újra járom hibáimat, ha nem, akkor feljebb jutva, körbe és újra, egyre magasabban és jobban értve az utam ahogy Adrian Leverkühn. Minden pillanatomegy Deleuze féle folyamatos labirintus,ami egy végtelenségig hajtogatott, vagy összehajtó mozdulatokra szétszedett papírra hasonlítható, melynek minden mozdulata környezetével összefüggésben történik. A hajtás nem ebben az életben kezdődött és nem ebben az életben fejeződik be. 

A változás minden pillanatában gazdagodom.A hitetlenségem megfoszt mindentől és mindaz amiben hiszek megjelenik az életemben és a szobraimban. Pillanatonkéntúj helyzetben látom magam, aholmindig mindenátértékelődik,amit magamban hordok,miközben tudom, hogy minden megfogalmazás tökéletlen. Nevetségessé válok az örökkévalóság előtt, mert most tükör által homályosan látok.

Minden pillanatban újra építem a világom. Az utam hiánnyal, érthetetlennel, ismeretlennel, távolsággal, különbséggel mérhető és érthető meg.Múltam és jövőm között a megértésem szoborban való kifejezése az egyetlen lehetőségem. Amikorérzékelhető formát kap a fizikai térben,nélkülöz minden esetlegest. Tökéletlenül idézi meg azokat a tapasztalataimat, melyekfolyamatosan és időtlenül bennem tanulságommá épülnek. Azonörök törvények szerint, melyek meghatározzák az utam. Ezt viszem csak magammal. A lélek örömét.

Az utam nem vezet egyenesen célja felé, mivel vegyítetlen helyzet, így alakzat sem létezik. Természete a görbület. Klee ezt tartja az aktív, spontán vonal alkotó elemének.A pont elhajlás mentén mozdul. Az elhajlás pontja, az érintő és a görbület találkozása, a döntés és cselekedet pillanata, mely a lélek dolga.

Ez a pont redője.Döntéseim a tér hajlításai a szobromon. Minden hajtás új lépés a szobrom labirintusában és az életemben, aholminden történés legkisebb egysége is a lélek ügye.

Ahogy minden döntés egy előző döntésből, minden hajtás egy előző hajtásból ered, ugyanakkor minden hajtás egy hajtásban található, ahogy üreg az üregben. A természettudomány modellje az origami mondja Deleuze. A labirintus legkisebb eleme a hajtás. A széthajtás nem a hajtás ellentéte, hanem a hajtás folytatása egy következő hajtásba. Az úton visszafelé nem lehet haladni.

Először es utoljára élek meg minden pillanatot. A művészet számomra jelenlétem intuitív és tudatos megfogalmazása, amiben nem a megszokás és a kötődések, hanem helyzetem megértése kell, hogy vezessenek.

/Kalmár János/

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------

 INTERVAL

Happiness can only be endured if one distributes it. Light in us becomes a blessingonly, if one shares it. Because when we were sent out, the releasing Supremeness said:

I leave particularly every person to you, everybody without exception, help them, feed them, dress them, and take care of everybody as you care of yourself, and don’t let them sink into the darkness. Share what you reach, achieve, what you know, what you live through. The whole world is yours. You are free, from stones till aether. Get to know it, conquer it, nobody bans it but woe to you if you keep it for yourself. I send you off as well as everyone: you are responsible for every person who lives with you, you have to reckon with every penny that you spend on yourself, with every joy that you keep in yourself and every happy moment that you keep for yourself. Now go and live, for the world is yours.

Béla Hamvas – Translation by Janos Kalmar

Let it come true what has been planned. Let them believe. And let them laugh at their passions; for what they call a passion is only a friction between the soul and the outer world. And above all, let them believe in themselves and become helpless as children, because weakness is great and strength is worthless...

When a man is born, he is week and supple, when he dies – he is strong and callous. When a tree grows, it is tender and gentle, and when it is dry and hard, it dies. Hardness and strength are companions of the death, suppleness and weakness express the freshness of living. That is why what has hardened, will not win.

Tarkovszkij: Stalker

The road belongs to the soul, has no time and exists eternally. Eternal values occupy me. What guides me is my faith. What describes me is responsibility, service, determination, changing, experience, moment, unpredictable, presence, passing, joy, alluvium, experience, lesson, memory, release, gratefulness, recognition, thankfulness, devotion, attention, waiting, question, openness.

The road leads to understanding. A step towards perfection. Freezing in soul is loneliness, the sign of lack of resolvability. It comes from incomprehension, as fear and aggression does. This way I cannot be in accordance with myself or others. It’s just myself I cannot loose on my way. Everything revaluates in the next moment. Every day I have to understand everything again, while I see it as it exists in me.

I follow my faith though I don’t wish to fight or suffer. Rather to contemplate, love and understand with devotion.I wish to accept my world and myself in it. To live the entity, joy and changes of a moment. My past, presence and future is embedded in it.

The status I live in is changing constantly. What I consider looks different from outside and inside. As Marleau-Ponty describes, we may be proven only through others glance, we can only be true before others. Without being related, we do not exist in ourselves. Therefore, my life always happens and passes here and now. It’s a temporary and intermediate state that stays open in every moment. That’s the distance between my past and unrevealed future. It is part of them, yet independent. A section, a portion between piled, experienced values and the unrevealed. The outcome and partial result of my life till now. My past and presence writes together my future. All that is a continuously sonant interval, an expressible resonance, a pause and festivity for me, where my past, presence and future exists together. Living in a moment is worth only according to the nature of the soul. To experience the feeling of independence without the time of bondage and desires, where everything exists and meets at the same time. It is the experience of timelessness, that depends on release, which comes from understanding. This is the nature of presence of soul. Everything is decided in the present moment. The indelible past cannot overwrite neither our present, nor our possible future. The understanding of an experienced moment depends on the understanding of our past. Contradiction between the two comes from incomprehension.

(…) style fetters the idea (…) for presence of mind in an extract of the future (…) Omens, presentiments, signals pass day and night through our organism like wave impulses. (…) Each morning the day lies like a fresh shirt on our bed; this incomparably fine, incomparably tightly woven tissue of pure prediction fits us perfectly. The happiness of the next twenty-four hours depends on our ability, on waking, to pick it up.”

Walter Benjamin: One-Way Street – Translation by Edmund Jephcott, Kingsley Shorter

Feeling of emptiness is the beginning of contemplation, where I do not want to neither reach or keep anything. I don’t belong anywhere; I am part of the moment. I am responsible for it. For me it is self-examination, self-destruction and development of my self, where the sculpture becomes timeless at it’s birth.

Past and presence can be found in narration. The unintended memory of Proust, and the sensation of presence of Cézanne reveals a timeless figure. Sensations unite from past and present, regardless to their timely or local character of incidence. They have nothing to do with memory, neither of them are abstract narrative or illustrative, they are not logical and cannot be traced back to past or present. As the result of my intuitive knowledge: a self-existent figure is born from their common presence. I can only understand it thorough it’s changes. The imprint of the everlasting, monochromic, eternal life appears in me. Time does not, just the present moment exists. Nothing was or will be. Presence is what everything has. Things happen one after another, to be able to live the moment. According to Leibnitz the notion of time expresses the consecutive order of incidence.

(…) To great writers, finished works weigh lighter than those fragments on which they work throughout their lives. For only the more feeble and distracted take an inimitable pleasure in conclusions, feeling themselves thereby given back to life.

(…) There are days when no one should rely unduly on his “competence”. Strength lies in improvisation. All the decisive blows are struck left-handed.

Walter Benjamin: One-Way Street – Translation by Edmund Jephcott, Kingsley Shorter

My moment is a space created by me, and is an effect. For me deepness is above and below is earth. To exist in it is only possible with recognition, which means knowing the road that I must follow, carried by my faith. For me the journey of the soul is eternal. The body is a changing mirror. Every moment I fall into my own trap, following circles around and around, committing my mistakes again, and if not then getting higher, round and round again, always higher and understanding better my way, as Adrian Leverkühn. My every moment is a Deleuze-like continuous labyrinth, similar to an endlessly folded paper, or to a dismounted one with folding movements, and it’s every segment is related to it’s environment. The fold hasn’t been started in this life and will not end in this one.

The change makes me rich in every moment. My faithlessness bereaves me from all, my faith appears in my life and my sculptures. Every moment I see myself in a new state, where everything, always gets revalued that I carry inside, while I know, that every formulation is imperfect. I become ridiculous before eternity because now I see darkly through glass.

Every moment I rebuild my world. My way can be measured and understood through deficiency, incomprehensibility, unknown, distance, and difference. My only chance is the expression of my understanding in sculpture, between my past and future. When it achieves a sensual form in physical space, it misses everything accidental. It evokes imperfectly my experience that constantly and timelessly grows my edification. According to those laws that determine my way. I take just this with me. The joy of the soul.

My way does not lead me straight to it’s goal, for unalloyed position or formation does not exist. Inflection is it’s nature. According to Klee, inflection is the genetic element of the spontaneous line. The point moves along inflection. The point of inflection is where the tangent crosses the curve, the moment of decision and action, the affair of the soul.

This is the point-fold. My decisions are folds of space on my sculpture. Every fold is a new step in the labyrinth of my sculpture and my life, where the smallest part of every event is the matter of the soul.

As every decision comes from a previous decision, every fold comes from a previous one. Every fold can be found in another fold as cavity in cavity. According to Deleuze, the model of natural science is origami. The smallest element of the labyrinth is the fold. Unfold is not the contrary but the continuation of the fold into the next one. One cannot turn back on the road.

I live every moment only once. Art for me is the formulation of my intuitive and cognitive presence, where not attachments and habituation but understanding of my situation must lead my way.

/Janos Kalmar/